Stole My Heart 1.rész

~6 évvel korábban~
Egy szőke hajú kék szemű kislány rohangál a tó partján. Rövid ruháját a szél fel-fel fújja, de ez sem zavarja a lányt. Vidám mosolya másoknak is mosolyt csal az arcára. Nevetése csak úgy visszhangzik a tájon, ahol az emberek napoznak vagy éppen fürödnek a tóban.
A parton az emberek között észrevehető egy a lányhoz hasonló korú fiút, akinek göndör haja és szívmelegítő mosolya van. Valószínűleg a későbbiekben lányok fognak olvadozni tőle.
A lány annyira belemerült a játékba,-mert neki ez az volt-hogy hirtelen beleesett a vízbe. A víz mélysége változó volt, de ott magasabb volt az alacsony lánynál. Nem tudod feljönni a felszínre. Mindenki megijedt. A barna göndör hajú fiú utánaugrott. Hamarosan a felszínen volt a törékeny lánnyal.
-Nina jól vagy?- kérdezte tőle az anyja, majd a partra fektették a lányt. A lány köhögött párat, majd halvány mosollyal az édesanyja felé fordult, ezzel is jelezve, hogy nincs nagyobb baj. Anyja átölelte a lányt, majd Nina az ölelés után odament a megmentőjéhez.
-Kö...köszönöm.- közölte vele a lány vékonyka hangocskáján. Mindenki őket figyelte. Az emberek szemében két kisgyerekek voltak, akik épp most barátkoznak össze. Ninának is Harrynek ez több volt.
-Nincs mit- közölte vele a fiú egy mosoly kíséretében.

A hét többi részében egy barátság alakult ki közöttük. Ninát lesújtotta a hír, mikor megtudta: Harryéknek vissza kell menniük Angliába. A madridi lány úgy érezte, egyedül maradt. A barátai az iskolában vannak, velük csak ott tartja a kapcsolatot. Neki ez volt az első olyan barátság, amely nem az iskola falai között szövődött. 12 évesen elhatározta: egyszer megkeresi a fiút.

~5 évvel ezelőtt~
Lena szemszöge:
Ez az átkozott az eső. Az utak úgy csúsznak, nekem meg sietnem kell haza. Lábammal újra rányomtam a gázpedálra. Siettem. A jelző lámpák váltakozása is nehezített utamat. Elhatároztam, hogy kerülőt teszek, mivel még úgy is hamarabb hazaérek.
Villámlani kezdtek. Az eső egyre jobban szakadt, már-már szinte alig láttam valamit.
Bekanyarodtam egy mellékutcára. Ott csak egy fényszóróra lettem figyelmes, majd éles fájdalmat éreztem. Tenyeremet ráhelyeztem a derekamra, nedvességet éreztem. A világ egyre inkább elsötétült, a zajok egyre tompábbak lettek...

~1 évvel ezelőtt~
Nina szemszöge:
Itt kell hagynom Madridot. Ezt a gyönyörű várost, amelyre tényleg a világ közepeként tekintek. Utoljára végignéztem a volt szobámba, abba a szobába ahol leéltem eddigi életemet. 17 éves vagyok és Angliába költözünk. Lehet, hogy ennek örülni kéne, de én igazából félek. Félek, hogy nem dogok tudni beilleszkedni, hogy nem lesznek barátaim...Félek mindentől. Egy könnycsepp csordult ki a szememből, majd lefolyt az arcomon és onnan a nyakamra folyt.
Valami miatt, viszont örülök, hogy elmegyünk Angliába. Harry azóta híres énekes lett az One Directionba...Ennek örülök is meg nem is. Örülök, hogy valóra váltotta az álmát, világhírű énekes lett. De félek...mi lesz ha nem ismer meg? Vagy ha azt hiszi, csak az 1D miatt kerestem meg? Igazából számtalan ilyen kérdés fogalmazódott meg bennem, de apám hangja megzavart. Indulni kell. Viszlát régi életem. Egy könnycsepp kíséretében elhagytam a szobát majd a házat.

~Reptéren~
Mély levegőt vettem, majd visszafordultam a repülőgép bejárata előtt.
-Viszlát Madrid! Viszlát Spanyolország!- mondtam alig hallhatóan, majd besétáltam az ajtón.

~Angliai reptéren~
Elég sok ember van itt. Szerencsére hibátlanul beszélem az Angolt, így a nyelvvel nincs problémám.
Átvettük a csomagjainkat, majd apa leintett egy taxit. Lediktálta neki a címünket, majd egy fél óra alatt az új otthonunknál találtuk magunkat.

~Háznál~
Nagyon szép ez a ház. Hatalmas konyha, sok szoba. Mindig is ilyen házról álmodtam. Elfoglaltam a legnagyobb szobát, ezt apa, Mike [Az idősebb bátyám] és Cris [fiatalabb bátyám] csak egy kisebb nevetéssel díjazták, a nekik kicsit sem meglepő fordulatot.
Anya halála után nehéz volt újra mosolyognom, nehéz volt magamra találnom. De sikerült. Nagyon hiányzik, de tudom, ő sem örülne ha folyton szomorkodnék. A fényképét az éjjeli szekrényre tettem, hogy mindig velem lehessen, még ha testben nem is.
-Elmentem sétálni!-kiáltottam be a házba, majd kiléptem a kissé zajos utcára. A házsorral szemben egy kis park volt. Átmentem az úttesten, majd helyet foglaltam az első padon. Valahogy mintha éreztem volna, hogy egy tekintet megállás nélkül engem néz, ezért hátrafordultam. Egy mosolygós barna hajú srác nézett rám.
-Ne haragudj...csak még soha nem láttalak itt- mondta nekem egy mosoly kíséretében, majd közelebb lépet.
-Semmi baj- közöltem vele.
-Amúgy Dennis a nevem.
-Én Nina vagyok- Egy mosoly kíséretében kezet fogtunk, majd megkérdezte tőlem:
-Nincs kedvenc eljönni sétálni?
Természetesen a válaszom igen volt.

Már az első nap találkoztam valakit, aki kedvesnek tűnik. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből...

~Napjainkban~
-Nina meddig várjak még?- kiáltott fel az emeletre a barátom hangja.
Ezek a pasik...
-Megyek már!- kiáltottam le Dennisnek, majd kiléptem a szobámból. A lépcső tetején láttam, hogy végigmért, majd egy mosoly kíséretében ennyit fűzött hozzá:
-Csinos vagy!
-Köszönöm- válaszoltam, majd elindultunk az iskolai bálba.

Köszönöm mindenkinek aki elolvasta. Annyit szeretnék hozzátenni, hogy hamarosan az 1D is színre lép. A fogalmazásom is másabb lesz, de ezek majd a következő részben kiderülnek. A történetet általában Nina szemszögéből fogom írna, ha váltás van akkor azt majd jelzem.(: Írj kommentet!^^